Mára kezd minden jobb lenni. Tegnap imádkoztam egy nagyobbat és azthiszem az sokat segített. Ma reggel már sokkal szabadabb voltam. Habár voltak még ma is elbizonytalanodásaim, kiakadásaim, de sokkal kisebbek.
Kezdek beilleszkedni. Lett új ismerősöm, egy Francia lány. Szereztem ESN cardot, közben pedig nagyot beszélgettem az ottani Tutorokkal. Hallgathattam egy kis Drezdai történelmet, ami tök jó volt.
Azonban még mindíg nem állt be a napi rutin. Egyszerűen képtelenség napi 3x enni. Ma reggeliztem rendesen, utána elmentem. Megszereztem az ESN kártyát meg körülnéztem a városban. Mire hazaértem már 4 óra volt. Éreztem, hogy enni kéne, de nagy vágyam nem volt rá. Végül sikerült elmennem az élelmiszerboltba csirkemellért. De mire abból kaja lett, már 6 óra felé hajlott az idő. Most meg lassan megyek az évnyitó bulira, szóval késői vacsira esély sincs. Én akartam 3x enni, de nem jött össze.
Napi fejlemény: Sikerült tartós netkapcsolatot létesítenem. A közösségi szobában telefonnal sikerült felcsatlakoznom a wifire. Számítógéppel nem megy, de ez is elég talán arra, hogy túléljek holnap estig. És akkor itt bele is kezdenék a mesébe.
A túlélés törvényei, 2. rész: Az a tied ami a szobádban van.
Habár egyeseknek van internetje, de nekik is csak a szobában, kábelről. Ez a falyta éheztetés kihozza mindenkiből az állatot. Vadakká váltunk. Vadászunk mindenre, ami a túlélsünket segíti. A lejobb ami történhet, hogy falkába verődünk és együtt próbálunk túlélni.
Reggel elkezdtem a pirítóshoz valókat előkészíteni a konyhába, de mire a második körrel odaértem, a pirító eltűnt. Valaki elvitte. Úgy döntött, hogy az onnantól az övé. Nem volt mit tenni. Mást kellett ennem, hiszen a száraz zsömle csak pirítva ehető.
Miközben a tojásomat készítettem egyik tajvani barátom megjelent egy adag ruhafogassal. Kérdezte kérek-e. Most találta, egy elment ember hagyta itt. Kaptam belőle négyet. És ekkor beúsztak elém megboldogult Placid atya szavai: "A jó rab mindent ellop". Erről szól a túlélés. Bármi ami kicsit is előrevihet, meg kell kaparintanod! Ha kell a pirító a túléléshez? Vidd el. Ha találtál egy adag ruhafogast? Vidd el, mert különben más viszi. Az, hogy én kaptam belőle csak annak köszönhető, hogy van falkám.
Rájöttem, hogy ez vérre megy. Vinni vagy viszik. Akkor elhatároztam. Elhozom az olasz fűszerkeveréket a konyhából. Bontatlan, tegnap is ott volt már. Miért ne lehetne az enyém? Nekem ez kell a túléléshez. Ilyen fűszerem soha nem lehet. Hát elvittem.
Azóta az enyém. Már használtam is. És senki nem feltételezi, hogy nem lenne jogos tulajdonom. Ki nézi ki a prédát a másik szájából? Én csaptam le rá, hát enyém lett.