Szombaton úgy határoztam, hogy elmegyek vasárnap egyedül egyet kirándulni. Nem akartam a Szász Svájcba menni, mert azzal meg akarom várni Fruzsit. Ezért nekiálltam egyéb lehetőség után nézni.

Némi nézelődés után rájöttem, hogy Saxonnak is van legmagasabb pontja. Hát ez után nemigazán sikerült beérnem kisebbel. Igaz, nem magas hely, csak 1215 méter, de így is 200 méterrel magasabb, mint a Kékes. Az útvonal tervezésével elég sokat kűzdöttem, de végül meglett. 8-kor indulás Drezdából, 2 óra vonatút Cranzahl-ba, ahonnan kb. 14 km-re lehet a csúcs. 6kor indul az utolsó vonat vissza, szóval 8 órám van megtenni az utat oda-vissza. Kicsit tartok a 8 órás intervallumtól, de belevágok. Amíg egyedül, a saját tempómban megyek, addig meg tudom csinálni.

Reggel derül ki, hogy a drága gépem a budapesti időjárást mutatta és nem verőfényes napsütés lesz, hanem egész napos eső. Hát, gyönyörű. De mostmár nem állok meg. Hát akkor a kabátomban megyek, mert az vízálló. A táskámnak is van bugyija, hát legfeljebb majd ázom kicsit.

A mostani bejegyzésben Képekkel mesélem el azt, amit mindeddig megtapasztaltam. Nem sokat fotóztam, ezért nem fogok kitértni mindenre. Csak egy-két gondolat, érzés. Ha valamiről amiről olvastál szeretnél képet és itt nem találod, akkor szólj, igyekszem szerezni ;)

Már két napja net nélkül. Hiába. Próbálok a nyomára bukkanni, minden sűrűbe bemenni, minden követ megmozgatni, de semmi. Elérhetetlennek látszik. Azt ígérik csütörtöktől lesz. De ki bírja addig? Azt mondják az ember legfeljebb négy napig tud net nélkül élni. Nekem a csütörtök lesz a negyedik napom. Valyon kihúzom odáig?
Talán segít, hogy néha-néha egy pillanatra kapok egy kis netet. Habár ez épp csak arra jó, hogy elhúzzák előttem a mézesmadzagot. Azt láthatom, hogy írtak nekem messengeren de hogy ki és mit azt már nem.
De lassan hozzászokik ehhez az ember. Beáll az általános közöny. Elengedi, hogy kapott-e üzeneteket és hogy mi a szalagcím az Indexen. Lassan elállatiasodik. Visszatér az ösztöni hús-vér világba és rájön, hogy ott van ahol és nem máshol ahova az internet csodája repítheti.

Kicsit nehéz most őszintén írni a mai dolgokról, mert most nagyon jól vagyok. De minden esetre megpróbálom.
Nagyon jó volt, hogy az első estét Julcsiéknál töltöttem. Volt hova megérkezni, értették amit mondok, kaptam vacsorát és még sorolhatnám. Nagyon köszönöm nekik.
Igazából a mai nap sem volt nehéz, ha csak tárgyilagosan ránézünk, de lelkileg annál nagyobb kihívás volt. Az első utam a studentenwerkbe vezetett, ahol be kellett jelentkeznem, hogy megjöttem. Itt nem is volt semmi gond. Volt ott egy tutor aki segített és az ügyintéző is rendes volt.
Ez után elmentem a koliépületbe, ami a Studentenwerk mellett van, szóval sokat nem kellett zarándokolnom. Öreg épület, egész nagy belmagassággal, hatalmas lépcsőházzal. Hát kicsit elfáradtam, mire felcipeltem a harmadikra a bőröndöt, de sikerült.