Várt rám. Régóta figyelhetett, mert tudta, hogy fáradt leszek. Csak a szerencsén múlott, hogy sikerült megmenekülnöm.
Vasárnap este volt. Egész napos kirándulás. Az előző estéken nem sokat aludtam, így már erősen el voltam fáradva. Csak egy vágyam volt, hogy aludhassak.
Tök jó napom volt! Kitakarítottam a szobám, voltam misén (Méghozzá lengyelen mert abból még mindíg többet értek egy hajszálnyival mint a németből), még mostam is magamra. Főztem, beszéltem Fruzsival, ettem rendesen, minden rendben. De egyszerűen hihetetlen, hogy hogyan tudják ennyire megkavarni a bürokráciát.
Eddig tök jól voltam. Gondoltam megnézegetem az órarendemet, hamár ugyebár tárgyfelvétel nincs, tehát nincs semmi fizikai bizonyíték arra, hogy én most tényleg mehetek órára. LEgfeljebb a learning agreementem. Nem volt nagy vágyam. Csak két szakról vettem fel tárgyat, mindkettő egy karon van. Igazán nem nagy igény az, hogy könnyedén megtaláljam a tárgyaimat. Vagy mégis?
Jó vagyok mi? Eddig minden napról írtam. Mondjuk volt is miről. Ritkán vannak ilyen hosszú napjaim. Minden nap felér kb. 2-3 normális nappal. Gyakran nehéz visszaidéznem mi is volt aznap, olyan sok minden.
Node kezdjük az elejéről. Ismét volt a tutoraimmal egy megbeszélés. Ami persze leginkább arra volt jó, hogy megint felbolygassa megnyugvó lelki világom. Bizony nem egyszerű az élet. A vicces, hogy még a németek is látják, hogy milyen bonyolult a német bürökrácia. Ők maguk hívták fel a figyelmet a deutsche Büroktratie-re. Szóval már megint egy rakás feladat. De ami még furább számomra, hogy pont ott nincs bürokrácia ahol kéne.
Mára kezd minden jobb lenni. Tegnap imádkoztam egy nagyobbat és azthiszem az sokat segített. Ma reggel már sokkal szabadabb voltam. Habár voltak még ma is elbizonytalanodásaim, kiakadásaim, de sokkal kisebbek.
Kezdek beilleszkedni. Lett új ismerősöm, egy Francia lány. Szereztem ESN cardot, közben pedig nagyot beszélgettem az ottani Tutorokkal. Hallgathattam egy kis Drezdai történelmet, ami tök jó volt.
Már két napja net nélkül. Hiába. Próbálok a nyomára bukkanni, minden sűrűbe bemenni, minden követ megmozgatni, de semmi. Elérhetetlennek látszik. Azt ígérik csütörtöktől lesz. De ki bírja addig? Azt mondják az ember legfeljebb négy napig tud net nélkül élni. Nekem a csütörtök lesz a negyedik napom. Valyon kihúzom odáig?
Talán segít, hogy néha-néha egy pillanatra kapok egy kis netet. Habár ez épp csak arra jó, hogy elhúzzák előttem a mézesmadzagot. Azt láthatom, hogy írtak nekem messengeren de hogy ki és mit azt már nem.
De lassan hozzászokik ehhez az ember. Beáll az általános közöny. Elengedi, hogy kapott-e üzeneteket és hogy mi a szalagcím az Indexen. Lassan elállatiasodik. Visszatér az ösztöni hús-vér világba és rájön, hogy ott van ahol és nem máshol ahova az internet csodája repítheti.