Ahhogy már egy korábbi bejegyzésben írtam, tegnap eltekertem egy kicsit északnak az Elbán. Vagyis hát mellette. Most megmutatom nektek tapasztalásaimat.
Bemutatkozik Káki, az utazóteknősöm. Mindíg mosolyog, félelmet nem ismer. Legfőbb célja, hogy bejárja a világot és öreg teknős korára, úgy 300 éves kor körül egy magas tengerszemben remetéskedjen. A háttérben Drezda látképe a túlparton ücsörögve. Az ártérnek köszönhetően nagyon jó kiülő hely van itt, amit a legtöbben ki is használnak.
Jó időben rengetegen ülnek a parton. Sokan csak beszélgetnek, de vannak akik grilleznek, játszanak. Egyesek meg sajnos olyan hangosan hallgatnak nem túl élvehető zenét, hogy nem hagyják a többieket nyugodtan olvasni. Ez ai zgazi party szekciója a partnak
Nem csak a fiataloknak, a családosoknak is jó ez a hely. Az ifjó drezdai lakos épp kishúgát kíséri vissza a parttól a szüleihez
Északbbra menve a japán kertbe jutunk ahol az épp virázgó cseresznyefákban gyönyörködhetünk.
A japán kerthez partozó japán palota mögötti réten röplabdázik egy helyi csapat. Jól szimbolizálja a kép, hogy milyen jól megmozgatja a várost a hatalmas zöld terület.
Azonban, ha kicsit északabbra megyünk, egészen más kép tárul elénk. A part elcsendesedig, nyugodtan ücsörögő kis csapatokat láthatunk csak. Akár hiszitek, akár nem ez a kép Drezda belvárosától három precnyi biciklizésre készült. Egészen lenyűgözött, hogy ilyen gyorsan ennyire ki lehet szakadni a városból. Azthiszem legközelebb ide jövök olvasni.
Drezda látképe távolról. Tőlem balra kikötő öböl, majd a város, de a zaja csak tompán hallatszik ide. Itt madarak röködnek mi pedig csodálhatjuk a víz lassú, alföldi csordogálását.
Ez már a búcsúkép, ahogy épp tekerek át Drezda legészakibb hídján. Balra látni a partot tele emberrel. Szemben a világos kupola a Frauenirce. Attól jobbra az első nagy torony a katolikus teplom, amit mi innen pont oldalról látunk, ezért szép teste is megcsodálható. Érdekesség, hogy tőlem jobbra pedig van egy hatalmas zsámi. Legalábbis kinézere az. Jókora minarettel. Nem tudom miként működik, de jól szimbolizálja a város sokszínűségét. Hiába keletnémetország, itt is nagyon sok ázsiai és barnított ember van. De a város így is szép.