Kicsit nehéz most őszintén írni a mai dolgokról, mert most nagyon jól vagyok. De minden esetre megpróbálom.
Nagyon jó volt, hogy az első estét Julcsiéknál töltöttem. Volt hova megérkezni, értették amit mondok, kaptam vacsorát és még sorolhatnám. Nagyon köszönöm nekik.
Igazából a mai nap sem volt nehéz, ha csak tárgyilagosan ránézünk, de lelkileg annál nagyobb kihívás volt. Az első utam a studentenwerkbe vezetett, ahol be kellett jelentkeznem, hogy megjöttem. Itt nem is volt semmi gond. Volt ott egy tutor aki segített és az ügyintéző is rendes volt.
Ez után elmentem a koliépületbe, ami a Studentenwerk mellett van, szóval sokat nem kellett zarándokolnom. Öreg épület, egész nagy belmagassággal, hatalmas lépcsőházzal. Hát kicsit elfáradtam, mire felcipeltem a harmadikra a bőröndöt, de sikerült.

A szobám nem nyűgözött le. Az ócska linóleum, a kommunizmusból visszamaradt bútorzat és a zajos hűtő nem volt túl meggyőző. Amúgy is ingadozó lelkiállapotomat nem segítette az a tudat, hogy ebben kell leélnem fél évet. Inkább kapaszkodtam abba a tudatba, hogy három hét múlva hazamehetek pár napra.
Bizony nehéz volt. Elkezdtem kipakolni, de nem volt hozzá lelki erőm, hogy rendesen csináljam. Elővettem a laptopomat és megpróbáltam internetet lehelni bele a kábelen keresztül, de nem sikerült. Azóta kiderült, hogy az ügyintéző minden héten csütörtökön 16.00-17.00-ig foglalkozik ezzel, szóval nem is olyan egyszerű dolog internetet szerezni, mint ahogy az ember azt gondolná.
Ekkor még teljesen kihaltnak tűnt a koli. Sehol egy ember. Mostmár kevésbé ilyen. Épp egy szülinapi ünneplés folyik a közösségi szobában. Remélem tudok majd tőle aludni, mert a hangszigeteléssel nem sokat vesződtek.
Tehát elkeseredésemben megnéztem a fürdőt és a konyhát, de azok sem nyugtattak meg. Semmihez nem volt erőm/kedvem. Ekkor rájöttem arra is, hogy már 11 óra és még semmit nem ettem. És a legrosszabb, hogy éhes sem vagyok. A stressz teljesen elölte az étvágyamat.
Végül elmentem a biciklimért. Az az egyik legbiztosabb pont számomra. Nagyon sok erőt ad a szabadság, amit a biciklivel megélhetek. Ha azon vagyok, nem zavarhat semmi. Gyorsan közlekedhetek az egész városban. Tökéletes. Nagyon hálás vagyok azért, hogy elhoztam. Remélem nem lesz semmi baja a félév során.
Szóval a biciklimért indultam ami a HBF (vasúrállomás)-on volt. Az akkor is erőt adott. Miután ellenőriztem, hogy rendben van, kicsit beljebb is mentem a városba, hogy minimális bevásárlást csináljak. Ekkor döbbentem rá arra, hogy nem hoztam magammal lekvárt, ami bizony nagyon nagy hiba! Nehéz lesz kihúzni nélküle.
A bevásárlás egész jó volt és kicsit erőt is adott, hogy megszereztem épségben a biciklimet. Útközben azon gondolkoztam, hogy igazából mennyi sok minden segíti az embert, amiket gyakran észre sem vesz vagy akár idegesíti. Milyen jó volt a gyógyszertárreklám a hídon. Nélküle keresgélhettem volna gyógyszertárat ítélet napig. Milyen sokat segít egy-egy kiírás. [EINGANG -> ] Ha nincs ilyen tábla a DM-en, valyon mennyi ideig keresem a bejáratát? És persze az emberek. Igazából mindenben segítenek a tutorok amit meg kell csinálnom. Nekem csak annyit kell tennem, hogy elmegyek a programokra. És persze a behajtani tilos, kivéve bicikli táblát még nem is említettem. Ami legjobb Drezdában, mert kb. mindenhol ott van.
Tehát a bevásárlás után egy Burocracy First Aid-re mentem az ESN szervezésében. Segítettek bejelentkezni a hivatalban, hogy én most itten élek Drezdában és kitöltöttük együtt a bank account igénylő lapot. Közben megismerkedtem két romániai lánnyal, akikből az egyik magyar volt (Habár ő nemannyira vallotta magát annak). Szóval még édes anyanyelvemet is használhattam. Velük intézem el holnap a bank accountot. Hazafele pedig egy lengyel lányt ismertem meg aki velem egy szinten lakik, de azóta sem láttam. De legalább valami minimál ismerettségem van!
Bár mindez nem sokat segített a kedélyállapotomon. Mikor visszaértem a szobába továbbra sem voltam jobban mint eddig. Enni még mindíg nem ettem csak a vaníliás kiflit, amiért viszont nagyon sok köszönettel tartozom Édesanyámnak. Sok-sok erőt adott! Erőm sem volt semmihez. Teljesen oda voltam, hogy mi lesz velem itt. Hiába tudtam felsorolni sok-sok dolgot, hogy tulajdonképpen miért is jó nekem itt, nem sokat segített. De egy valami még akkor is volt aminek tényleg tudtam örülni. Hogy megismerem önmagamat. Megtapasztalhatom, hogy milyen nagyon nehéz számomra egyedül lenni. Mennyire fontos, hogy legyen mellettem valaki aki megerősít, akinek elmondhatom az aggodalmaimat.
Némi ágyonfekvés után meggyőztem magamat, hogy bőven eleget teljesítettem mára, tehát csináljak valami megnyugtatót, pihentetőt. Fogtam a táskámat, beletettem a laptopomat és biciklire szálltam. Elindultam be a városba. Végre biciklin. Habár még meg kell tanulnom a drezdai közlekedést, de már csak a biciklin ülés kicsit redbetett. Épp akkor harangoztak egy nagy-nagy templomnál, hát betértem. A kiírásból annyit értettem, hogy ökumenische valami. Hát, gondolom akkor most ökumenikus misén leszünk. A bejáratnál alló három férfiból az egyik tudott angolul. Arra voltam kíváncsi, hogy akkor most a mise az melyik felekezet szerint lesz. Érteni fogom, hogy hol tartunk, vagy nem. Hát annyit sikerült megtudnom, hogy ökumenikus lesz és hogy ez egy evangélikus templom. Ami meglehetősen meglepett mert otthon a protestámsoknak csak apró kis tmplomkáik vannak. Ez meg bazilikának is beillik. És kereszt van a tetején. Meg Krisztusábrázolás az oltárnál. (Vagy azt csak a reformátusoknál nem ér?) De hát tulajdonképpen nem meglepő. Elvégre errefele ezerrel tombolt az evangelizáció.
Nos kiderült, hogy nem miséről éppen csak egy imáról van szó. Meg beszédeket mondtak a lelkipásztorok. Amikből én nem sokat értettem, de a beszédek közt nagyon szép orgonajáték volt. És a templom kicsit megnyugtatott, segített, hogy megálljanak a gondolataim. Utána újult erővel tudtam nekivágni a városnak.
Némi városnézés után arra jutottam, hogy Drezda kicsi hely. Mert akármerre indulok, mindíg ugyan oda lyukadok ki. Bár lehet bennem van a hiba. Némi nézelődés után beültem egy mekibe. Első sorban az internet miatt, de az is jó volt, hogy a mekis kajára legalább rá tudtam venni magam. És így ettem valamit. Ezen felül tudtam beszélni Fruzsival ami nagyon sok erőt adott. Ígyhát egész jó lelkülettel sikerült elindulnom haza, miközben belebotlottam a náci vonulásba. Azt hallottam minden héten hétfőn vonulnak. Hát most biztos vonultak. Meg skandáltak, de azt nem értettem, hogy mit. Meg közben egy rakás nemzet zászlóját lobogtatták. Ami végülis naív elgondolással egész pozitív kép. Akkor ők úgy nemzetszocialisták, hogy a nemzet az európa? Vagy a keresztény világ, merthogy muzulmánokat nem szeretnének? Merthát csak a német nem lehet az Über, hisz vonult ott egy rakás más nép is.
Visszaérkezésem után letettem a bicómat a szobámba és megnéztem mi a helyzet a konyhában. Ott találkoztam négy vágott szeművel, akikről kiderült, hogy egészen Tajvanról jöttek ide. És így jutunk el a tajvani lakomáig. Összeismerkedtünk és meghívtak vacsorára. Az is kiderült, hogy ketten velem együtt egy karra fognak járni. Így ehettem számos tajvani specialitást. Közben a public roomban valami szülinapozás volt. De érdekes módon az ázsiaiak nem annyira voltak ott. Merthogy csatlakoztak hozzánk indiaiak is meg még ki tudja kik voltak aki sétálgattak körülöttünk, de hogy nem európaiak az biztos. Így kerültem én az ázsaiak csoportjába. Lehet ez is a magyarok eredettörténetét mutatja. A vérem a nagy magányban visszatalált őshazájához és megtalálta legősibb rokonainkat. Mostmár büszkén mondhatom: tajvani-magyar közös határt! Én hálából megkínáltam őket túrórudival, ami meglehetősen ízlett nekik. Szóval húsvétkor vinnem kell egy adagot, azthiszem.
Így telt az első estém. A sok-sok aggodalom, étvágytalanság, összeomlás szélén levés és magány után egy kifelyezetten jó estém volt. Mostanra a szobámat is jobbab belaktam és így jóval barátságosabb. Kell még egy jópár kép ide, de kiindulásnak jó a helyzet.
Reméljük a további napjaim is úgy telnek majd, mint az estém. Elvégre már nem vagyok teljesen egyedül. Van négy tajvani ismerősöm és találkoztam egy lengyel és két romániai lánnyal. Ez már mennyiség!
Köszönöm mindenkinek aki gondolt rám!
És gratulálok, ha volt erőtük végigolvasni ;)
Igyekszem írni még! Puszi a buksikra.